kifosztva
svájci rendszámú kocsiból szállt ki
a múlt tárnáiból felszínre bukó
képeket keresi
de már semmi sem ugyanaz
idegenként bolyong a téren
egy padon maszatos rajz ejti foglyul
hétköznapok
távolságtartásában él
hiábavaló monológokat gyárt
melyekből érezni az ürességet
holott árubőség van
mégis olyan jó volna átsétálni
abba a világba
ami csak képzelet
omladozó vakolat
falfirka a semmi ellen
utcakölykök bukkannak elő
távoli idők árnyékából
nevek után kutat
míg a telefon csipogása
öntörvényűn magába nem szippantja
az összeborzolt emlékeket
vesztegzár alatt
a hosszú vesztegzár alatt visszájukra
fordultak a szavak – csak az maradt
aminek muszáj maradni – fárasztó az örökös
egyirányúság kezdet és vég között
s hiába szólítanak invitálnak csalogatnak
felismered: csupán álarcos
szobortoborzó ez ahol díszletként
kell viselkedni – ellenállsz a kísértésnek –
azóta átnéznek rajtad már senki se vagy
mert nem tudtad átélni a percet
kellő alázattal és a végtelen helyet
egy csonkára szabott álmot választottál
s míg ketyeg a gépezet reménykedsz
odáig senki sem merészkedik hogy
rád testált emlékeidből is eltávolítsanak
(Megjelent az Alföld 2022/10-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Lévai Ádám munkája.)
Hozzászólások